2010. február 21., vasárnap

Mrs Quislong új receptje

Mrs Quislong nem szeretett mágiát alkalmazni a teafőzéshez. Általában megtöltötte a teafőzőt vízzel, belehelyezte a tealeveleket, végül beleszórt a vízbe egy csipetnyi őrölt mandragóragyökeret és amíg a teára várt próbát tett a tarot kártyáival. Ezen a kedd délutánon azonban sietnie kellett, hiszen az imp általában 5 órakor manifesztálódott a konyhában, és legutóbb démonűzés közben leverte a forró vízzel teli kancsót, kis híján leforrázva magát. Most hát csupán belepakolta a hozzávalókat a kancsóba majd a fiókból elővette a főzőpálcáját és a megfelelő varázsigéket mormolva hétszer kört rajzolt a kancsó felett. A víz azonnal zubogni kezdett. Pár másodperc múlva a kész teát biztonságba helyezve várta, hogy elűzze a menetrendszerűen érkező pokolfajzatot.
Kezében egy hétköznapinak látszó flakont tartott, a flakonba azonban Szent Ágota démonűző elixírjét töltötte, amit két nappal korábban, telihold idején főzött. Eleinte a nyakában lógó feszületet használta de az abból kisugárzó energiára kicsit allergiás volt, ráadásul, a dezintegrálódó imp undorító kénkőszagot hagyott maga után, Szent Ágota elixírjébe azonban rakott némi reszelt citromhejat is, így bízott benne, hogy az űzés után kellemes illat marad a konyhában. Férjét figyelte a konyhaablakon keresztül, aki a kertben tett-vett. Mr Quislong roppant büszke volt az aprócska kertre, amelyben valósággal burjánzottak a szebbnél szebb virágok, igaz ez nem annyira Mr Quislong szakértelmének, inkább a házuk pincéjében felhalmozott varázstárgyak kisugárzásának az eredménye volt.
Öt óra múlt. A démon késett.



- Késett! - kiáltotta Mr Quislong a szimpatikus lengyel fiatalembernek, aki ekkor lépett be a szomszédos ház kertkapuján.
- Hello Mr Quislong - nevetett a férfi. - Bent tartottak az irodában. Túlóra.
- Ilyen gyönyörű időben egy irodában szenvedni... borzalmas lehet - csóválta a fejét Mr Quislong.
- Ön mit dolgozott, mielőtt nyugdíjba vonult? - kérdezte a lengyel.
- Én... - kezdte Mr Quislong majd elakadt a szava. Nem számított a kérdésre és mégsem mondhatta a gyanútlan férfinak, hogy ő a fehér mágia hetedik szintű lovagja. - Irodában én is - bökte ki végül.
- Volt egy gyönyörű lengyel kolléganőm - hazudta, hogy örömet szerezzen a szimpatikus lengyel fiatalembernek. - Majdnem olyan szép mint a felesége - kacsintott.
- Mr Quislong, tudja, hogy mi, a feleségem meg én, nem lengyelek vagyunk...
- Valóban? - lepődött meg Mr Quislong. - Ne haragudjon, tudja olyan sok lengyel érkezett a városba az utóbbi időben.
- Semmi baj - nevetett a fiatalember. - Mi magyarok vagyunk.




- Magyarok? - kapott a szívéhez Mrs Quislong miután pár perccel később férje elmesélte beszélgetését a szimpatikus lengy... .magyar fiatalemberrel. - A mi szomszédunkban?
- Sajnálom - sóhajtott - Mr Quislong. Attól tartok meg kel ölnünk őket.
Csöndben néztek egymásra a citromillatú konyhában. Mrs Quislong varázsfőzete remekül működött, amikor a démon előbukkant a semmiből, közvetlen azután, hogy a magyar fiatalember belépett a szomszéd ház ajtaján.

- Igazi fanatikus lehet - mondta Mr Quislong - Alighogy hazaér első dolga a démonidézés. Megyek Excaliburért.

Az Excalibur az idős házaspár mágikusan őrzött pincéjében hevert egy mágikusan lezárt ládában, mágikus védőtakaró alatt. Ami azt illeti egy öreg petróleumlámpán, és egy Conan, a barbár filmplakáton kívül minden mágikus volt abban a helyiségben. Itt tárolták Quislongék az összegyűjtött relikviáikat.

- Herbert - szólalt meg Mrs Quislong - kétségeim vannak….

Nem emlékszel mi történt Atlantisszal? - kérdezte Mr Quislong. - Ott is azzal kezdődött minden, hogy egy magyar úgy döntött remek ötlet démonokat idézni, hogy elvégezzék a fizikai munkát. Pár évszázad múlva elsüllyedt az egész kontinens és most nyomásálló varázsvértekben tudjuk csak meglátogatni a húgodékat.

- Neked teljesen mindegy mit kell viselnünk, a te bajod általában az, hogy egyáltalán meg kell látogatnunk őket - vágott vissza Mr Quislong.

Húga mindig kényes téma volt a családban, hiszen nem tiszta vérű emberhez ment feleségül. Férje ereiben apai ágon némi sellővér is csörgedezett.

- Mégsem mészárolhatjuk le a magyar szomszédokat - jelentett ki Mrs Quislong. - Mi a jók vagyunk. Egyébként talán mar fel sem bírod emelni azt kardot.

- A neve Excalibur! - Mr Quislong nem szerette ha a felesége ilyen lekicsinylően beszélt a kardról, amelyet Arthur halála után Mr Quislong ősei őriztek, és amelyet Mr Quislong mindig megemlített mikor mágikus társaságba keveredett. Egyszer, egy kocsmai sorozes alkalmaval a White Hartban kissé részegen kikottyantotta a titkot Mr Frogtoenak, és Furcsa Philnek, de szerencsére, azok azt hitték csak viccel, így nem kellett megölnie őket.

- Herbert, találnunk kell egy olyan megoldást ami nem jár gyilkossággal. - Férje arcára pillantva ingerülten legyintett. - Jövő szerdán őstermelői piac lesz, elmegyek a St Nicholas marketre és beszélek Gyulával.

- Mit csinálunk addig a démonnal?

- Úgy érted mit csinálok én a démonnal? - kérdezte csípősen Mrs Quislong. - Ha az eddig eltelt egy hónapban sikerült minden egyes nap visszazavarnom akkor a fennmaradó egy hét sem okozhat problémát. Téged meg nem nagyon érdekelt az egész probléma egész addig míg fel nem csillant a lehetősége egy kis öldöklésnek.

Mr Quislong arcán a bűnbánét árnyéka szaladt át. Nem volt ő vérengző sorozatgyilkos de pontosan tudta ahogy a felesége is), hogy egy démonidéző ellen nincs más orvosság csak a rituális felnégyelés, es a darabok tengerbe vetése.

- Ne haragudj - motyogta Mr Quislong - Várok egy hetet.
- Köszönöm. Attól tartok a tea kihűlt. De mielőtt újat főzök rendbe kell tenni a konyhát.
- Én mosogatok - vállalkozott a férje. Majd egy pillanatnyi tétovázás után folytatta - Szóval a piacra mész?
- Ezt mondtam, nem igaz? - válaszolt Mrs Quislong és sejtette hova akar kilyukadni a férje.
- Ha esetleg összefutnál Lokival...
- Őszintén remélem, hogy nem.
- De ha mégis... Vennél tőle egy flaska mézsört?
- Herbert, őszintén szólva nem vagyok biztos benne, hogy a norvég mitológia egyik istensége a piacon áll egy pult mögött és sört árul vén boszorkányoknak.




- Hello Mrs Quislong - kiáltotta ragyogó mosollyal Loki - Már azt hittem soha sem téved errefelé!

Lokinak szinte csak a feje búbja látszott ki a pult mogul, amelyet elborítottak a norvég természetes varázsalapanyagok.

- Hello Loki - mosolygott zavartan Mrs Quislong - Olyan rég jártam erre, hogy azt hittem könnyebb lesz eltévednem, de túlságosan jól emlékeztem a járásra. Nagyon szerencsétlenül néztem ki igaz?

- A legkevésbé sem asszonyom - vágta rá Loki - így legalább több időm volt gyönyörködni az ön szépségében.

Mrs Quislong érezte, hogy enyhe pír szökik az arcába. Bosszúsan elmotyogott egy apró varázsigét, ajkai szinte nem is mozogtak, de hormonháztartása reagált a mágiára. Szíve megnyugodott, testhőmérséklete lecsökkent a normálisra, egy-egy aprócska könnycsepp bújt elő szemei sarkából, épp csak akkorák, hogy benedvesítsék azokat. Ettől szemei csillogóbbakká váltak, bőrének pórusai néhány molekula feromont izzadtak ki magukból.

Összességében, a szürke angol öregasszony helyett inkább tűnt délnyugat Anglia legügyesebb boszorkányának.

Kicsit előrehajolt a pult fölött, hogy jobban lássa Lokit. A mozdulattól persze dús keblei még jobban nekifeszültek kardigánjának.

Azon tűnődöm... - mondta.

Pár perccel később egy nagyon felajzott, becsapott, mégis furcsán elégedett Lokit hagyott maga mögött. Kis gurulós batyujában pedig ott lapult egy kis tégely őrölt sárkánypikkelypor, egy zacskó valkűrhumusz, és egy flaska mézsör a Valhallából. Mrs Quislong, büszkén, egyenes háttal sétált a sorok között. Bár mágiája hatása már elmúlt, mégis gyönyörű volt és csábító mint bármelyik nő, akinek sikerül elcsavarnia egy férfi fejet, márpedig ő észak egyik legnagyobb bajkeverőjét vezette az orránál fogva.

Vére pezsgett, mint ifjúkorában, mikor háztetőkre szökött, hogy macskákkal beszélgessen, amikor aranyeret bűvölt Mr Percelre, az angoltanárára.

Mikor Szent Iván éjjelen meztelenül fürdött az Avon jéghideg vizében, és egy fiatalember tágra nyílt szemekkel leste őt. Aztán Mrs Quislong felegyenesedett, fehér bőre fürdött a holdfényben a hidegtől libabőrös volt, és az ifjú mintha transzban lenne, ruhástól belelépett a folyóba.

130 éve már, hogy boldogságban él azzal a fiatalemberrel.

Szeme sarkából látta az elismerő pillantásokat hét dimenzió különféle lényeitől, de nem foglalkozott velük. Arra koncentrált inkább, hogy nehogy újra kiismerje magát a piac forgatagában. A St Nicholas Market ezen szintje zavarba ejtően összevissza volt, egyes pultok átlógtak más dimenziókba, hosszú, kacskaringós lépcsők vezettek le a felsőbb szintekre. Egy rutinos piacra járó persze viszonylag hamar kiismerhette volna a rendszert, de abban a pillanatban a piac hétköznapi materiális síkján találta volna magát.

A piac mágikus részére ugyanis csak véletlenül juthatott el az ember, ha eltévedt a forgatagban, éppen ezért nehezére Mrs Quislongnak először belépni a mágikus szintre. Túl jól ismerte a helyet és képtelen volt eltévedni. Háromszor kerülte meg az ásványárus pultját, és ötször haladt el a pólóárus előtt mikor megpillantotta a plakátot.

"A misztikus kelet leghatalmasabb varázslója!", hirdettek az öles betűk, és egy fekete férfi szigorú arca tekintett rá a papírról. "Valódi mágia! A legnagyobb esemény Angliában Grendel legyőzése óta!" Majd kisebb betűkkel a lap alján: "Jegyek 10 font, büfével 15 font." A férfi tekintete úgy elbűvölte Mrs Quislongot, hogy hirtelen azt sem tudta hol van és máris a varázspiacon találta magát.

Néha megpillantott egy-egy tágra nyílt szemű kisgyereket, aki szinten eltévedt a piac forgatagába, és egy pillantást vethetett a rejtett csodákra, de rögtön utána nyúlt a semmiből anyukája keze és visszahúzta a biztonságos hétköznapi világba.

Látott néha férfiakat, akik valószínűleg feleségüktől, barátnőjüktől szakadtak el, és most bambán nézegették a pultokat fel sem fogva, hogy csodák köze keveredtek. Néha felcsillant a szemük egy-egy szépen megmunkált varázskard, vagy egy ketrecbe zárt fenevad láttán, de számukra ez a piac is olyan volt mint bármelyik másik: zavaros, kiismerhetetlen. Kisvártatva eltűntek megtalálva a visszautat a valóságba.

Eltévedt nőket egyáltalán nem látott Mrs Quislong.

Végül megérkezett Gyula pultjához. Az öreg magyar sárkány varázsingeket árult, amelyek cifra hímzése megvédte viselőjét számos földi bajtól, és bizonyos varázslatoktól egyaránt. A pult széléről ostorok lógtak le amelyek varázstöltete kiválóan működött vérunikornisok ellen. Sajnos az utolsó vérunikornis 400 evvel korábban pusztult el, de Gyula azért nem adta fel a reményt, hogy megszabadul az ostoroktól.

- Jó napot Gyula - köszönt Mrs Quislong.
- Jó napot - kiáltott boldogan Gyula. - Mrs Quislong, micsoda öröm újra látni önt.
- Hát emlékszik meg rám?
- Hogyan felejthetném el önt - mondta Gyula, kezével tett egy tétova mozdulatot a feje felé de félúton megtorpant.

- Gyönyörű mint mindig - mondta egy rövid szünet után.

Gyula az ötvenes években, a forradalom bukása után menekült Magyarországról Angliába és hamarosan Bristolban kötött ki. Akkoriban még három feje volt, így óvatosnak kellett lennie az emberek között de szerencsére hamar összetalálkozott Mr Quislonggal, aki segített neki munkát találni a dokkoknál Avonmouthban. Három fejével Gyula kiváló darukezelőnek bizonyult, és hamar megkedveltek a kollégai, köztük Mr Quislong is. Gyula gyakran vendégeskedett a Quislong házban és természetesen hamar szerelembe esett Mrs Quislonggal.

Az ősi szokásjog szerint párbajra hívta ki Mr Quislongot és egy borongós márciusi hajnalon Ashton Court egy eldugott szegletében megküzdöttek egymással. A párbaj eredményeként Mrs Quislong Mr Quislonggal maradhatott, Gyula azonban megvált baloldali fejétől.

Otthagyta a munkáját, felvette a kapcsolatot otthon maradt rokonaival, rendelt egy kisebb adag varázsing csomagot, amihez jutányos áron megkapta az ostorokat is, és felcsapott piacozónak. Azóta nem látogatta meg Quislongékat.

Mrs Quislong egy pillanatra eltűnődött, hogy mágia segítségével újra gyönyörűbbé varázsolja magát, de aztán úgy döntött, hogy túl becstelen lenne a nemes, és büszke Gyulát ilyen alantas eszközökkel befolyásolni. Persze ha nem hajlandó segíteni az mindjárt más helyzetet teremt.

- Az ingei nagyon szépek. - mondta.
- Igen, igen - vágta rá Gyula, megkönnyebbülésen, hogy az üzletről beszélnek. - Mindegyik kézzel hímzett, magyar boszorkányok által. Ezek nem keleti bóvlik, mint azok ott - intett jobb oldali, kissé mar kopaszodó fejével egy nem túl távoli pult fele.

Mrs Quislong próbált pontosan arra fordulni amerre Gyula bólintott, de ez elég nehéz volt, tekintve, hogy gyarló emberi szemei nehezen fókuszáltak Gyula interdimenzionális fejeire amelyek hol előbukkantak hol eltűntek néha meg helyet is cseréltek. Mrs Quislong sokkal jobban szerette mikor Gyula ember alakot vett fel, olyankor csak egyetlen, igaz nem túl szép fejet kellett figyelnie. Magában elismeréssel kellett adóznia Mr Quislong harci képességeinek amiért le tudta csapni Gyula egyik fejét.

- A varázsrúnákat mi igazi szűzleányok hajából hímezzük - morogta Gyula. - Ezek a Tájföldi utánzatok meg gyakran újraplasztikázott szűzhártyájú leányok hajat használják. Két hónap alatt felfeslik a hímzés, hallottam olyat, hogy egy szerencsétlen békává vált a kontrollálatlan mágiakisüléstől.
- Roppant kellemetlen... - szörnyülködött Mrs Quislong de igazi boszorkányként magában jót mulatott, amin t elképzelte az illetőt, egy kupac hófehér, hímzett ruha alatt brekegni.
- Nem mintha annyira sajnálnám a fickót - fejezte be mondókáját Gyula, és nagyot hahotázott - Képzelje el, ahogy ott brekeg, döbbenten kidülledő békaszemekkel!

Ekkor már Mrs Quislong is hangosan nevetett. Ezt szerette a sárkányokban, pontosan olyan gonosz humorérzékük volt mint egy tapasztalt vén boszorkánynak.

- Azt hiszem Mrs Quislong, ön nem az ingeim miatt látogatott meg - mondta végül Gyula, miután kinevettek magukat. Arca ismét komoly volt.
- Nem... - vett mély lélegzetet Mrs Quislong. - Azt hiszem magyar démonidézők költöztek a szomszédba.




- Nem hiszem, hogy magyar démonidézők költöztek a szomszédba. - mondta aznap este Mrs Quislong a férjének.
- Ezzel, most mit kezdjek? - kérdezte Mr Quislong kezében tanácstalanul forgatva egy hamisítatlan magyar ostort.
- Majd leviszed a pincébe a többi köze, Excaliburrel együtt.

Arthur király legendás kardja ott hevert a konyhaasztalra terített újságpapírokon. A feldúlt konyha láttán Mrs Quislong először nagyméretű démontámadásra gyanakodott, de aztán Mr Quislong megnyugtatta, hogy csak Excaliburt tisztogatta és élezte felkészülve a... nos a környék nyugalmának visszaállítására.

Mr Quislong persze megígérte, hogy eltakarít maga után, amire felesége csak lemondóan sóhajtott. Mrs Quislong feltett főni egy teát, bement a nappaliba és leült az asztalhoz a kiterített tarot kártyák elé.

Sosem volt különösebb tehetsége a jósláshoz.

- Hogy van Gyula? - kérdezte Mr Quislong, mikor leült vele szemben az asztalhoz.
- Jól. Az egyik feje hasogat ha front van, de egyébként remekül néz ki.
- Hány éves is? - kérdezte Mr Quislong.
- Nem tudom... Ezerötszáz körül?
- Hmmm... - mondta Mr Quislong.
- Az ostort ajándékba adta.
- Valóban? - élénkült fel Mr Quislong.
- Herbert - sóhajtott fel Mrs Quislong. - Gyula még mindig azt hiszi, hogy gyűlölöd és megveted azért, mert szemet mert vetni rám. - Mr Quislong nyitotta a szájat, hogy válaszoljon, de Mrs Quislong felemelte mutatóujját, és a tekintete hatásosabb volt ezer némaság varázslatnál. - Te pédig nem mersz találkozni vele mert szégyenled magad amiért abban az ostoba párbajban levágtad az egyik fejet.
- Az ő ötlete volt! - kiáltotta Mr Quislong kétségbeesetten.
- Párbaj első vérig, Herbert! Te pedig...
- Levágtam az egyik fejet! Igen Margaret. Hibáztam, túlreagáltam a dolgot! Sajnálom, de ha őt nem zavarja akkor miért kell azt állandóan a fejemre olvasni?
- Talán nem nekem kellene ezt elmondanod hanem neki!

Csönd telepedett a szobára. A konyhában sípolni kezdett a teafőző és Mrs Quislong kirohant, hogy levegye a tűzhelyről. Elővett két poharat, teletöltötte őket a gőzölgő itallal. Adott hozzájuk egy kis mézet, és citromlevet, ahogy a kontinensen szokás. Egy tálcára tette őket és visszatért a nappaliba. Egy poharat a szótlanul gubbasztó Mr Quislong elé tett majd visszaült az asztalhoz. Vetett egy pillantást a tarot-ra.

“Egy régi barát bukkanhatnak fel, amely konfliktust okozhat magánéletében. Egy sárkány segíthet megoldani napok óta húzódó problémait. Eurolottó nyerőszámok: .6, 69 vagy 96, 55, ..", sugallták a lapok.

- Meséltem Gyulának a démonról, amely meg szokott jelenni. - mondta Mrs Quislong lágy hangon. - Gyula szerint a démon neve ez.
Mrs Quislong egy papírdarabot húzott elő kardigánja zsebéből és a férjenek nyújtotta. Mr Quislong a papírra pillantott de nem olvasta fel hangosan. Bár semmilyen gyakorlata nem volt a démonidézésben mégsem akarta megkockáztatni, hogy csupán a démon nevének kimondásával megidézze azt.

- Elég gonosznak tűnik. - jegyezte meg.
- Pedig meglehetősen ártalmatlan - mosolyodott el a felesége. - Ez az a kis vörös, hegyes szarvú lángoló péniszű imp, amelyik mindig materializálódik, mikor a szomszéd hazaér munkából.
- Hmmm - mondta Mr Quislong és azon tűnődött vajon Mrs Quislong szeme valóban pajkosan villant-e a lángoló pénisz említésénél.
- Alatta pedig egy másiknak a neve - folytatta Mrs Quislong, a papírra mutatva. - Ő csupán egyszer jelent meg ,aznap, amikor szomszédban a feleség születésnapja volt.
- Csak nem egy démon születésnapi ajándéknak? - Kérdezte Mr Quislong.
- Megkérdeztem Gyulát jelentenek-e ezek a nevek bármit is magyarul. - mondta a felesége.

Férje lassan felemelte a tekintetét a papirosról és döbbenten Mrs Quislongra nézett. Hirtelen mindent megértett.

- Igen - bólintott lassan Mrs Quislong. - A második démonnév annyit tesz "Boldog születésnapot". A mi kedves magyar szomszédunk csak felköszöntötte a feleségét és hopp, hála a házunkban felhalmozott ereklyék mágikus aurájának egy démon manifesztálódott a konyhában. Ami pedig az impet illeti, a neve magyarul "Mi újság". Nem véletlenül jelenik meg mindig öt óra után, mikor a férj hazaér.

- Ó - mondta Mr Quislong és a felesége mintha csalódottságot hallott volna a hangjában.
- Sajnálom - mondta Mrs Quislong és az asztal fölött férje fele nyújtotta a kezet, aki megszorította azt. - Attól tartok a szomszédaink a legkevésbé sem gonoszak.
- De... - szólalt meg Mr Quislong. - Ez így akkor sem megoldás. Amíg itt laknak a démonok jönni fognak. Arról pedig szó sem lehet, hogy megváljunk a varázstárgyainktól! Akkor inkább... - tekintette önkéntelenül a konyha fele tévedt.
- Inkább lemészárolod őket Excaliburral? - kérdezte szelíden a felesége. - Vajon Arthur mit szólna hozza.
- Ijesszük el őket - mondta Mr Quislong. - Te boszorkány vagy, olvass valami enyhe rontást rajuk. Csalj denevéreket az ablakuk alá. Nyervogjanak macskák a tetőjükön. Én meg késő éjjel hangosan nézem a televíziót.
- Nem csinálunk semmit Herbert.

Mr Quislong meglepetéstől némán nézett a feleségére.

- Tudod - kezdte Mrs Quislong, és zavartan fészkelődni kezdett a széken. - Én tulajdonképpen elveztem démonűzést. Nem mondom, elegge meglepődtem az első alkalommal, és eleinte elég nagy felfordulással járt, de... Én boszorkány vagyok. Meghozza egy nagyon tehetséges boszorkány. Mégis, mikor visszagondolok az elmúlt évekre... Évtizedekre. A legkomolyabb dolog, amit főzni szoktam az a birsalmasajt, amit annyira szeretsz. Az utóbbi néhány hétben viszont kitaláltam, és tökéletesítettem egy olyan démonűző vizet, amely nem csak visszazavarja őket a pokoli síkra, de antibakteriális és órákra kellemes illatot varázsol a konyhába. Arra születtem, és arra nevelt a boszorkány keresztanyám, hogy egy üst fölött görnyedve munkálkodjak az emberek javára, és hála a magyar szomszédoknak, most pontosan ezt teszem. Én boldog vagyok így Herbert.

- Azt mondod, hogy nem kel sem megölnünk sem elüldöznünk a szomszédokat? - kérdezte Mr Quislong.
- Pontosan.
- Nem kell megválnunk a varázstárgyainktól?
- Épp ellenkezőleg! Meg többre van szükségünk a kísérleteimhez.
- Főzöl nekem jövő héten birsalmasajtot?- mosolyodott el Mr Quislong, és Mrs Qiuslong boszorkányhoz egyáltalán nem méltó vidám hangon felnevetett.

1 megjegyzés:

kisstm írta...

Vajom hogy szaporodik a sellő? Elevenszülő, vagy petét (ikrát) rak le?